LABIRINTUS

2-8 fős, közel 100m2-es pálya, ahol előbb egy labirintusból kell kijutnotok, majd aztán jönnek csak a feladatok…

Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él Véressy gróf és családja.
A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd az ebből nyert szérum által a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa saját legyőzhetetlen hadseregét.
Rajtad és csapatodon múlik Európa jövője, ugyanis ha megtaláljátok a kastélyt a labirintus kijáratánál, és a gróf által kifejlesztett eddigi legerősebb szérumot, nem fogja tudni megvalósítani őrült tervét és nem jelent többet veszélyt az emberiségre.
A gróf éppen úton van, hogy megszerezze a szérum utolsó hozzávalóját, amivel az teljes lesz és működőképes, de egy óra múlva haza is tér. A kastélyt gondosan lezárta, hogy onnan senki ne tudjon kijutni, még ha meg is találja azt.
Csapatoddal tehát pontosan egy órátok maradt kiszabadulni a labirintus mélyéről és megtalálni a legerősebb vérmintát.

Európa szeme most rátok szegeződik…

– 2-8 fő részére ajánlott (A járatokban kényelmesen egy ember fér el, ezért főképp libasorban tudtok haladni, saját felelősségre 9 főt is beengedünk.)

– 60 perc a játékidő (ezen felül kb. 15 perc az instrukciók átbeszélése, tehát durván 80-90 percet lesztek a helyszínen érkezéstől a távozásig)

– Választható nehézségi szint (a játék előtt jelezni tudjátok az játékmesterünknek, hogy könnyű, vagy nehéz szinten szeretnétek játszani, ez befolyásolja többek között a kapott segítség mértékét)

Ha kedvet kaptál hozzá, foglald le most!

november 2020

 
HKSZECSPSZOV
 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 
HKSZECSPSZOV

november 2020

Foglalás részletei

A foglalással elfogadod a GDPR kompatibilis adatvédelmi nyilatkozatunkat és felhasználási felételeket, valamint a házirendet.